• Piros ajtó

    A ház piros kapuja mögött, egy kisebb csoda látványa tárul elénk. A mennyezeten játszó, aranyban pompázó angyalok szerelem nyilai, szíven találják a belépőt, a boltívek aljában kéjre csábító, szirének halk dalának kíséretében. Az oldalfalak oszlopainak kopottas barna tapétáján, ezernyi alig érzékelhető zöld és szürke szín bújik el, mintha ott sem akarnának lenni. A köztes teret borító inda mintás tapétája mintegy levezeti, szelídíti a mennyezet pompázatos aranyesőjét. Egyik oldalt egy aranykeretes tükör, másik oldalt egy széles cseresznyefa keretes Schubert estet megörökítő kép. Alattuk radiátortakaró rács vigyázza, hogy ne bomoljon meg az összkép. A Fehér márványpadlót szegélyező méregzöld márványkeret, és az ugyancsak méregzöld kisméretű márvány négyzetek, amik mintás szimmetriájukkal és kontrasztos színükkel kiemelik a lágy fehér márványlapokat, méltó alapot nyújtanak a felettük kibontakozó térnek
    Az előtér hangulata hatással van az ide belépőre.  A szép látványon túl, meghatározza az ide érkező viszonyát is a házhoz. Biztosan mindenkire másként hat, ugyanakkor bizton állíthatjuk, hogy pozitív üzenete van, amit nem a tudatunkkal, hanem a lelkünkkel közöl.
  • Tanácsok

    Mielőtt döntést hoznánk arról, hogy melyik kerületben szeretnénk lakni, érdemes végiggondolni a családtagok szokásait, elvárásait a jövőbeni otthonnal kapcsolatban. Lényeges tényező lehet a munkahelytől való távolság, az iskolák, óvodák megközelíthetősége, vásárlási lehetőségek, tömegközlekedéstől való távolság, kényelmi szolgáltatások a közelben, szomszédság.A Magyar utca Budapest közepén van, mégis az ötödik kerület egyik csendes, hangulatos utcája. Az utca sarkánál két metróállomás, villamos és autóbusz megállók találhatók. Az utca közepén található a szépséges Károly kert, a környéken pedig minden más: üzletek, patikák, bankok, éttermek, színházak, mosodák, parkolóházak, múzeumok, stb. A ház mellett két parkolóház is található.

  • Hasznos címek

    Veszély esetén hívható számok
    Segélyhívó: 112
    Mentők: 104
    Rendőrség: 107
    Tűzoltók: 105
    Hibabejelentések:
    "Elmű hibabejelentés : 06 40 383 940
    Vízművek hibabejelentés . 06 40 247 247
    UPC: 1221"
    Utazási információk
    Autóklub segélyhívó: 188
    Ferihegyi repülőtér: (+36 1 ) 296 9696
    MAHART PassNave személyhajózás: (+36 1 ) 484 4013
    MÁV: (+36 40 ) 4 949 49
    Magyar Turizmus Zrt. turistainformáció: (+36 1 ) 438 8080
    Útinform: (+36 1 ) 336 2400
    Autópálya információ: (+36 40 ) 40 50 60
    Volánbusz Zrt.: (+36 1 ) 382 0888
    További hasznos telefonszámok
    Tudakozó Plusz: 197
    Belföldi tudakozó: 198
    Nemzetközi tudakozó: 199
    Hibabejelentés: 194
    Pontos idő: 180
    Ébresztés: 193
     
  • Technikai információk

    Az ingatlan teljes körű felújításon esett át.  Korszerű, a XXI-ik századi technikai megoldások kerültek kialakításra.

    Az ingatlan átépítése, felújítása:

    •   Teljes körű külső és belső felújítás
    •   Teljes körű víz és csatorna csőhálózat csere.
    •   Új korszerű fűtési és hűtési rendszer.
    •   Teljes körű villamos áramhálózat csere.
    •   Teljes külső és belső nyílászáró csere.
    •   Tetőfedő anyagok, cserép, csatorna, bádoglemez cseréje.
    •   Korszerű felvonó telepítés.
    •   Minőségi burkoló anyagok.
    •   Lakásonkénti riasztórendszer.
    •   Utcafront biztonsági kamerával történő megfigyelése.

    épészeti leírás:

    •   Kazánház:
    •   Kazán: típusa: kondenzációs Immergas , 50 KW 2 db kaszkádrendszerben., külső hőmérséklet érzékelővel.
    •   Meleg víztároló tartály: típusa: Immergas 300 l, 2 db összesen 600 l meleg víztároló kapacitás.
    •   Lakásonként osztógyűjtők biztosítják a hideg, meleg víz, valamint a fűtés biztonságos, szakaszolható elosztását.
    •   Lakásonként szoba termosztát biztosítja a kívánt hőmérsékletet.
    •   Minden lakásban hideg víz, meleg víz mérők, valamint hőmennyiségmérők vannak.
    •   Lakásonként, minden szobában Fujitsu típusú inverteres multi split fali légkondicionáló készülékek vannak telepítve.
    •   Az elektromos áram központi biztosítékszekrénye a pincében egy elektromos helységben került kialakításra.
    •   Bevezetésre került a T-com, valamint a UPS telefon, internet, televízió szolgáltatása.
    •   A nappalikban 5.1-es hangrendszer került kiépítésre.
    •   Az ingatlan külső homlokzatán 2 db. biztonsági videó kamera került elhelyezésre.
    •   Az homlokzatot éjszakai díszvilágítás teszi hangulatosabbá.
    •   Az ingatlanba új, korszerű felvonó került telepítésre. Típusa Schindler, 7 személyes, 575 kg teherbírású.

    •   Felszereltség:
    •   A lakásokba részben magas fényű konyhabútor, részben tölgy furnéros konyhabútor került beszerelésre.
    •   A konyhákba Bosch márkájú konyhagépek kerültek beépítésre.

    •   Egyéb felszerelés:
    •   Bosch mosógép
    •   Bosch   kondenzációs szárítógép
    •   Teljes körű bútorozás

  • Főoldal



    Az oldal feltöltés alatt áll, kérem nézzen vissza később.

  • Az otthon, több mint egy épület.

    Mikor a minőség, a szakértelem, a szenvedély és a megfontolt döntések aránya harmóniában egyesül, születik egy kis csoda. Ez számunkra a Mezonfrida apartman ház. Budapest történelmi belvárosának egyik csendes és hangulatos utcájának, gyöngyszeme. Luxus színvonalon felújított nyolclakásos apartman ház.

    • Piros ajtó

      Piros ajtó

      A ház piros kapuja mögött, egy kisebb csoda látványa tárul elénk. A mennyezeten játszó, aranyban pompázó angyalok szerelem nyilai, szíven találják a belépőt, a boltívek aljában kéjre csábító, szirének halk dalának kíséretében.

      Tovább olvasok
    • PDF Újság

      PDF Újság

      PDF Újság

    • Tanácsok

      Tanácsok

      Mielőtt döntést hoznánk arról, hogy melyik kerületben szeretnénk lakni, érdemes végiggondolni a családtagok szokásait, elvárásait a jövőbeni otthonnal kapcsolatban.

      Tovább olvasok
  • Múltba tekintő

    Az ingatlan homlokzatának eklektikus stílusjegyei szervesen illeszkednek a XIX-ik században felvirágzó Budapest belvárosának építészeti látképébe. Hangulatában hűen őrzi azt a nagypolgári életformát, amelyben a díszek, formák szerves részét képezték, nem csak az építészetnek, de átjárták a társasági lét teljes spektrumának színpadát. A XXI-ik század rohanó világának küszöbén, gyakran sóvárgó romantikával tekintünk a múlt korok részlet gazdag, míves, ráérős, talán éppen ezért időtálló alkotásaira. Jól esik időt szánni a formák, hangulatok ízlelgetésére, jól esik egy képzeletbeli konflison átkocsikázni időn és téren, eltévedni Budapest belvárosának utcáin, időzónáin.

    Ezt az életérzést erősíti, őrzi meg számunkra a Mezonfrida épülete is. A homlokzat díszei, a kagylók, indák, domborművek ízléses összhatása, a homlokzat visszafogott eleganciája, tisztaságot tükröző csontszíne, nem kiabál, nem hivalkodik, és mégis nyugodt méltósággal tudatja az utcán átsétálókkal, hogy régi pompájában újjászületett.

    A piros bejárati kapu, valamint a visszafogott, éjszakai díszvilágítás, mint apró, jól elhelyezett ékszerek öltöztetik, nemesítik a homlokzatot.

    Így a valamikori neves bordélyház, majd a hírhedt AVÓ iroda sokat megélt, és sokat látott falai új történetek megélésére hívják új korok, új lakóit.

  • Tulajdonosok



    Az oldal feltöltés alatt áll, kérem nézzen vissza később.

  • Hírek és események



    Az oldal feltöltés alatt áll, kérem nézzen vissza később.

  • Friss hírek



    Az oldal feltöltés alatt áll, kérem nézzen vissza később.

  • Archívum



    Az oldal feltöltés alatt áll, kérem nézzen vissza később.

  • Apartmanok

    Kiadó lakások
    Apartman Emelet Nappali Hálószoba Fürdő További információ
    3-as 1 1 1 1 A lakás 2015 április 1-től kiadó. Érdeklődni a + 36 30 822 0078-as telefonszámon lehet.

     

  • Az egyes lakás

    Az 1-es lakás belsőépítészeti jellegét tekintve, igen izgalmas, modern látványt nyújt. A boltíves mennyezet, helyenként mívesen és ötletesen levetkőztetett téglaboltozata, valamint a tér egysége, amit szellős pengefalak finoman határolnak, különleges, légies, mégis kuckós jelleget kölcsönöz a térnek. A földszínű fal szürkésbarna árnyalata jó alapot biztosít a tér közepén álló ezüstös fényű tapétával burkolt pengefalnak, és a kissé nehéz bíbor bársony sötétítőknek, valamint az ezüstös, fémes, színjátszó könnyű függönynek. A sötétbarna padló növeli az intim hangulatot, amit a piros magas fényű tévés szekrény, valamint a pengefal túloldalán található ágynemű érzéki színei kissé bujává tesznek. Az oldalfali világítás, a reneszánszát élő barnás csillogású kristálycsillár, valamint a tükör fényű asztali lámpák, ízlésesen terített asztal, ünnepi hangulatba öltöztetik a lakást, arra késztetve lakóját, hogy maga is ünnepi hangulatba öltöztesse lelkét. Nem hazudtolja meg az előbbi megállapítást a konyha hangulata sem, ahol a magas fényű piros konyhabútor, és a falvédő csiszolt króm-dekor lapja is szervesen illeszkedik a lakás hangulatához. Kiemelendők a francia ággyal szemben elhelyezkedő gardróbszekrény tolóajtóit burkoló szürkés árnyalatú tükrök is. Egyrészt színüket tekintve illeszkednek a domináns színvilágba, másrészt tompítják a nagyfelületű tükrök sokszor tolakodó hatását, nem feladva ugyanakkor a térnövelő szerepüket. Ez a hatás érvényesül a bejárati ajtó elé állított pengefalnál is, ahol egy reflexiós üvegbetét került elhelyezésre. A pengefal optikai falat állít, a lakásba lépők elé, biztosítva a lakás intimitását anélkül, hogy szűkítené, bezárná a teret. Összességében elmondhatjuk, hogy ennek az alig 50 nm-es lakásnak a lakói, egy átgondolt, jól beosztott, elegáns, modern, ötletes, és mindennek előtt érzelmekkel, hangulattal átitatott életteret tudhatnak magukénak.

  • A kettes lakás

    A kettes lakás egy két hálószobás, két fürdőszobás, nappali, plusz amerikai konyhás és egy igen hasznos háztartási helységgel rendelkező, valamint egy kilenc négyzetméteres kis belső udvart, teraszt magába foglaló szeretnivaló otthon. Lépjünk be és nézzünk körül. Ha átlépjük a küszöböt részben magunk tükörképe, részben a nappali sejtelmes formavilága olvad eggyé abban a reflexiós üvegbetétben, ami a bejáratot határoló pengefalban van beágyazva. Ez biztosítja a belső tér intimitását, másrészt előszoba nélküli előszobát hoz létre.

    Egy lépés oldalra, és elénk tárul a nappali nyugodt kiegyensúlyozott miliője. A barnák, szürkék drappok finom árnyalatainak nyugalma. Mielőtt azt mondanánk, hogy unalmas és hideg, figyeljük meg, ahogy a színek a tárgyakba kapaszkodnak, hozzájuk simulnak, ahogy tárgyakat választanak maguknak. A pezsgőszínű függöny puha tapintása, a kanapé fényes bőrének fénytörése, a sötétre pácolt tölgyfafurnér matt selymessége, az évgyűrűk metszetének erdők mélyéről hozott szimmetriája. A fonott szizál szőnyeg nyers színe megemeli, kis szigetet alkot a süppedős fotelek körül. A fal homokszíne higgadt egyszerűséggel csomagolja be a szobát, rajta a vékony grafitvonalakból fonott női aktok, passzpartúba süllyedt sárga papíron. Pihenő női testek, amelyeken a szem is szívesen megpihen.

    A konyha része a nappalinak, mégis szerényen visszahúzódik a fehér fény mögé, amit a konyhabútor tiszta fénye szór köré. A tér közepén, a konyhabútor külső sarkában egy sötét tölgyfa fal magaslik, határozottan jelölve ki a nappali és a konyha közötti határvonalat. Egyik oldala a nappali tévétartó fala, a másik a konyhai elszívónak ad helyet. Folytatásában a konyhai étkezőpult íves vonalvezetése lágy dinamikát kölcsönöz a térnek, amit a felette felfüggesztett fehér porcelánban világító izzók meleg fénye fest sárgára, rózsaszínre, de a tiszta fehéret nem bántja. A konyhabútorba épített elektromos konyhagépek bíborban pislákoló digitális betűi, kihívóan kacérkodnak a nappalival, de a nappali nem figyel, önmagával van elfoglalva.

    A franciaágyas hálószoba teraszajtója eldugva a szoba egy szegletében köti össze a lakást a Zsolnay kerámiával díszített kis terasszal. Bár a szobába nem árad be a sziporkázó fényár, mégis a szoba úszik a nap színeiben. A fal sárga és bordó színe, valamint az ágynemű napárnyalatai, a csíkos éjjeli lámpák, szűrt fénye, olyan érzést keltenek, mintha a nap kívánna jóéjszakát. A bujkáló ablakot pótolja a számtalan formájú, méretű, színű ablak, amelyek a fehér képkeretek közül nyitnak ránk.

    Különleges, boltíves, téglás, szép színű, jól berendezett, mindent tud, amit elvárhatunk, egy belvárosi lakástól, és még egy kicsit többet.

  • A hármas lakás

    A hármaskát becézni kell. Minden vonásában feminin, tüzes, kacér, csábító. Az érzékien piros szőnyegen, a fehér kanapéfelhő kínál hellyel. A falfülke üvegpolcain a lakás ékszerei, miniatűr ezüst, rubin képrámák, fém kristály angyalok tetszelegnek a tükör bíbor üveggolyói között. A tapéta lágy színei, a bujkáló arany, mint egy csokor virág selyempapírja borítják a falat. Óriási budoár tükör áldoz a hiúságnak. Romantikus habos ágynemű kéjsóváran hívogat. Marilyn Monroe megsárgult fotóról, az örök szépség metaforájával árasztja el a teret. Csak a nőiségről mesél a hármaska, olyan mesét, amit a férfiak hallgatnak a legszívesebben.

  • A négyes lakás

    A négyes, a nagypolgári lak. Nagy nappali, impozáns belmagasság. Teret biztosít a társasági életet kedvelők számára is. Vendégeit kényelmesen fogadhatja otthonában. Ugyanakkor két elegáns hálószobája lakályos otthont biztosít lakóinak. Három mosdója, nagy konyhája, felszerelt mosodája  praktikus, jó elosztású életteret kínál.

  • Az ötös lakás

    Az ötös lakás egy igazi férfiért kiált. Kimondottan visszafogott, stílusos ragadozóknak lett kialakítva. A bőr lámpaernyő, és az étkezőasztal mellett magasodó stilizált arany totemoszlop rejtett világításának aranysárga fénye a férfilélek rejtett melegségéről árulkodik. Míg a rézveretes kincsesláda más anyagiasabb jellegű értékekre utal. Amúgy letisztult formák, kellemes, visszafogott színek töltik ki a teret. A hálószoba franciaágyát takaró szatén arany és barna ágynemű szelíden simogatja a szobát. A Vetriano képek laza eleganciát mutató alakjai, akár itt is lakhatnának. Szervesen illeszkedik a lakás hangulatához, a mosdó vörös oxid kőhatású fajanszának erős rajzolata, a zuhanyzó csillogó üvegajtója, a króm kiegészítőkön elgörbülő fény és a nagyméretű tükör.

  • A hatos lakás

    A hatos lakás szép és nagy, a legtöbb látogató kedvence. Talán azért van ez így, mert érzik, hogy kényelmesen elfér benne az egész család. Mindenkinek meg van a maga autonóm területe, külön szoba, fürdőszoba, gardrób. És van egy hangulatos nagy közös tér, ahol mindenki egybegyűlhet, és beszélhet mindenről, amit nem hagyott a szobájába zárt titkok között. A nappali konyha és étkező együttese nem engedi szétesni a családot. Igazi otthon, stílussal, melegséggel. Letagadhatatlan az amerikai életérzés tudatos megjelenítésének szándéka. Így a hatos lakás a maga három hálószobájával, négy mosdójával a legnagyobb testvér a házban.

  • A hetes lakás

    A hetes lakás, egy tetőtéri kaland. Egy mini loft, régi téglafalak, százéves gerendázat, bűbájos 43 négyzetméter. Belefér egy fiatalember teljes fiatalsága, barátnőstől, bulistól, csalódásostól, magányostól, vagy éppen átbeszélgetett éjszakástól. Jut némi hely a ruháknak, könyveknek is. Sőt elfért három hintázó vasmacska is, róluk viszont gondoskodni kell, napi egyszeri hintáztatás elengedhetetlen, különben berozsdáznak. És mint a ház babonája tartja, ha rozsdáznak a macskák, rozsdázik a lakóé is. A funkciók jól elkülönülnek, mégis minden egyben van. Minden egyben van ahhoz, hogy szép emlékekkel töltsék meg. A tér suttog, de titok a falakban és a lelkekben marad örökre.

  • A nyolcas lakás

    A nyolcas lakás, a tetőtérben kínál meleg otthont lakóinak. Kényelmes, jó beosztású. Nagy nappali, két hálószoba, két fürdőszoba, tágas konyha, nagy gardrób, és egy a galériában megbúvó dolgozószoba teszik elbűvölővé. Igazi karakterét a helyenként megmutatkozó fagerendázat és téglafalazat adja.

  • Szerviz, támogatás

    • KarbantartásKarbantartás

      Meghibásodás illetve egyéb szervizigény esetén haladéktalanul intézkedünk. Mindent megteszünk, hogy ön zavartalanul élvezhesse otthona kényelmét. Cégünk rendszeresen ellenőrzi az apartmanok gépészeti, villamossági, biztonsági rendszereit.

    • Hasznos címekHasznos címek

      Veszély esetén hívható számok
      Segélyhívó: 112
      Mentők: 104
      Rendőrség: 107
      Tűzoltók: 105

      Tovább olvasok
    • Technikai információkTechnikai információk

      Az ingatlan teljes körű felújításon esett át. Korszerű, a XXI-ik századi technikai megoldások kerültek kialakításra.

      Tovább olvasok

    Szolgáltatások

    Minden kedves bérlőnk igénybe veheti az alábbi kényelmi szolgáltatásokat:
    teljeskörűen felszerelt konyha: tüzhely, sütő, elszívó, hütő-fagyasztógép, mosogatógép, evőeszközök és edények
    Sikképernyős TV
    mosó és szárítógép
    légkondicionálás
    biztosítás
    ágynemű, lakás dekorációk
    riasztó berendezés 
     
    Kiegészítő szolgáltatások:
    takarítás
    mosás
    vasalás
    reptéri transzfer megszervezése
     

  • Kapcsolat


    BPV Investment Kft.

    Magyarország
    1053 Budapest Magyar utca 29
    Telefon: +36 30 774 5741

    E-mail: bpvinvestment@gmail.com

  • Kiadó lakásaink



    Az oldal feltöltés alatt áll, kérem nézzen vissza később.

  • Képgaléria